
Menü
-NYÁRLŐRINC RENDEZVÉNYEK
NYÁRLŐRINC RENDEZVÉNYEK
2019.09.07 Helytörténeti vetélkedő
Fotók
2019.09.28 Borkóstoló
Szüreti borkóstoló és borverseny, részvételi fórum
A rendezvény dátuma: 2019.09.28.
Helyszín: 6032. Nyárlőrinc, Dózsa György út 34. Önkormányzat, Tanácsterem, illetve a
település Piactere a Sporttelep melletti területen
A rendezvény típusa: A helyi identitás és történeti tudat erősítését szolgáló előadás
A rendezvény rövid bemutatása:
Nyárlőrinc Község Önkormányzatának képviselő testülete és Hajagos Csaba történészmuzeológus,
a Nyárlőrinci Települési Értéktár Bizottság elnöke, 2019. szeptember 28-án
részvételi fórumot tartott a TOP-5.3.1-16-BKI -2017-00009 azonosítószámú „Helyi identitás
és kohézió erősítése” Közösség fejlesztés Tiszaalpár, Lakitelek, Nyárlőrinc című projekt
cselekvési tervében meghatározott programokról, rendezvényekről, akciókról.
A szintén 2019. szeptember 28-án megrendezet szüreti bál és sokadalom keretében megtartott
szakmai program a projekt aktuális helyzetéről és annak ciklikus megvalósítási fejezeteiről is
beszámolt, amelyen közel 300 fő vett részt, több egyéni javaslat megfogalmazása mellett.
A helyi identitást és a közösségi kohéziót erősítő program kiegészült a település határon
átívelő testvér települési találkozásának eseményével, ugyanis a szerbiai Bajmok küldöttsége
immár negyedik alkalommal látogatott a településre, ahol a kulturális sokszínűség
bemutatásával, a népi kultúra megnyilatkoztatásával kiemelten nemzettudat központúvá tették
a több programot felvonultató napot.
A rendezvény fő programpontja a két település vezető tisztségviselői, kulturális testületeinek
vezetői által végzett közös szőlő sutulás volt, amely szimbolikusan a két település
kapcsolatának, együttműködésének szimbólumává is válhat. Az irsai szőlő sutulása után
borverseny következett, ahol a nyárlőrinci homoki fehérborok keltek versenyre a bajmoki
vörös borokkal. A szakmai zsűri értékelése alapján a 3-3 fajta bor közül a bajmoki vörös
kékfrankos nyerte a díjat, amelyet Zayzon Jenőné, Nyárlőrinc település jegyzője adott át.
A néprajzi hagyományok felelevenítése után, a borverseny eredményhirdetését követően
lófogatos felvonulás vette kezdetét, amely egészen a 19 óráig, a szüreti bál kezdetéig tartott.
Készítette: Hajagos Csaba
a Települési Értéktár Bizottság elnöke
Kelt: Nyárlőrinc, 2019. 10.01.
Fotók
Nyárlőrinc-Fotódokumentáció_közösségi eredményeket bemutató akció_Nyárlőrinc_Hajagos Csaba►ITT
Szakmai beszámoló
Közösségi eredményeket bemutató akció
Nyárlőrinc
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc
közösségfejlesztése
2019. december 23-án közel 400 fő részvételével rendeztük meg az első közösségi
eredményeinket bemutató akciót (Közösségi eredmények bemutatása és falukarácsony
Nyárlőrincen névvel), amelynek keretében Pénzváltó István polgármester és Hajagos Csaba
szakmai koordinátor beszámolt Nyárlőrinc lakossága számára a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-
00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése c. projekt
eredményeiről, a rendhagyó helytörténeti vetélkedő és a közösségi hagyományokra épülő őszi
borverseny, illetve a helyi hagyományok feltárására irányuló programokról, amelyek nagy
sikert és nagy számú részvétel mellett zajlottak le. A rendezvények iránt egyre nagyobb az
érdeklődés, a kérdőíves munkához sok segítséget kapunk a helyi társadalom minden
korosztályától.
Az esemény közösségi összetartozást erősítő része volt a negyedik adventi gyertya
közös meggyújtása, amelyet Salánki Ferenc katolikus plébános hajtott végre, majd Pénzváltó
István polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Ezt követőn változatos
műsort láthattak a jelenlévők. A programban először a Nyárlőrinci Toporgók gyermek
néptánccsoport lépett a színpadra, majd pedig a szintén helyi, általános iskolásokból álló
Fülemüle énekkar. A 3. osztályos Nyúl Andor Olivér egy mesével örvendeztette meg a
közönséget. Az iskola alsó és felső tagozatos diákjaiból álló Up for Dance tánccsoport is
bemutatkozott, akiket a Pöszméte citerazenekar követett. Az esemény sztárvendége a 2012-es
év Csillag születik tehetségkutató verseny győztese Mészáros János Elek volt. A
hagyományokhoz híven ezúttal is köszöntötték a település 85 év feletti lakóit, akik 47-en
vannak. Ők a képviselő-testület tagjaitól vehettek át ajándékot. Pénzváltó István polgármester
és Zayzon Jenőné jegyző köszöntötte a településért kiemelkedő közösségi munkát végző
személyeket. A férfiak egy üveg bort, a hölgyek egy csokor virágot kaptak. Ők 39-en voltak.
A Nyárlőrincért kitüntető díjat ezúttal Túri István és Polyák Antal vehette át.
Nyárlőrinc, 2019.12.23.
Hajagos Csaba
szakmai vezető
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009
Szakmai beszámoló
A TOP-5.3.1-16BK1-2017-00009. pályázati számon nyilvántartott projekt rendezvénynaptár
szerinti első és második fél évében – 2020. január 1. és 2020. szeptember 30. között – a
tavasztól életbe lépő COVID 19. vírusjárvány és a hozzá kapcsolódó kormányrendelet és
intézkedések (kijárási korlátozás, rendezvények megtartásának tilalma és korlátozása)
következtében nem tartottuk meg a rendezvényeinket, ugyanis az Nyárlőrinc Község
Önkormányzata 2020-ban sem az előre meghatározott Falunap és Gasztronómiai fesztivált,
sem a Szent Lőrinc napi búcsú alkalmával tervezett, általános iskolások és óvodások számára
tervezett rajzpályázatot (szabadtéri kiállítással) nem rendezte meg. A gyalogos túra, a
honfoglalási emlékmű környezetének rendbetétele, illetve a „Mozdulj meg Nyárlőrinc!”
program is áthelyezésre került, amelyeket a 2020. október 1. és 2020. december 31. közötti
időszakban szeretnénk pótolni a hozzájuk kapcsolódó részvételi fórumoket és a közösségi
eredmények bemutatására szolgáló alkalmat.
Bízunk benne, hogy a 2021. esztendő lehetőséget ad az előre megtervezett rendezvények
megtartására.
További tervezett menetrend:
2021. évre halasztjuk:
Szent Lőrinc napi búcsú alkalmával, Rajzpályázat iskolások, óvodások számára Szent
Lőrinc témában, szabadtéri kiállítással
Falunap keretein belül, gasztronómiai rendezvény
A 2020. évben még megrendezésre kerül:
2020. október 17. Honfoglalási emlékpark környezetének és az első világháborús hősök
emlékművének környezetének rendezése
2020. október 23. Részvételi fórum
2020. november 7. Gyalogos túra
2020. december 21. Közösségi eredmények bemutatása
Készítette: Hajagos Csaba
Kelt.: 2020. 09.30
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009
Szakmai beszámoló
A TOP-5.3.1-16BK1-2017-00009. pályázati számon nyilvántartott projekt rendezvénynaptár szerinti első és második fél évében – 2020. január 1. és 2020. szeptember 30. között – a tavasztól életbe lépő COVID 19. vírusjárvány és a hozzá kapcsolódó kormányrendelet és intézkedések (kijárási korlátozás, rendezvények megtartásának tilalma és korlátozása) következtében nem tartottuk meg a rendezvényeinket, ugyanis az Nyárlőrinc Község Önkormányzata 2020-ban sem az előre meghatározott Falunap és Gasztronómiai fesztivált, sem a Szent Lőrinc napi búcsú alkalmával tervezett, általános iskolások és óvodások számára tervezett rajzpályázatot (szabadtéri kiállítással) nem rendezte meg. A gyalogos túra, a honfoglalási emlékmű környezetének rendbetétele, illetve a „Mozdulj meg Nyárlőrinc!” program is áthelyezésre került, amelyeket a 2020. október 1. és 2020. december 31. közötti időszakban szeretnénk pótolni a hozzájuk kapcsolódó részvételi fórumoket és a közösségi eredmények bemutatására szolgáló alkalmat.
Bízunk benne, hogy a 2021. esztendő lehetőséget ad az előre megtervezett rendezvények megtartására.
További tervezett menetrend:
2021. évre halasztjuk:
• Szent Lőrinc napi búcsú alkalmával, Rajzpályázat iskolások, óvodások számára Szent Lőrinc témában, szabadtéri kiállítással
• Falunap keretein belül, gasztronómiai rendezvény
A 2020. évben még megrendezésre kerül:
2020. október 17. Honfoglalási emlékpark környezetének és az első világháborús hősök emlékművének környezetének rendezése
2020. október 23. Részvételi fórum
2020. november 7. Gyalogos túra
2020. december 21. Közösségi eredmények bemutatása
Készítette: Hajagos Csaba
Kelt.: 2020. 09.30
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009
Szakmai beszámoló
A TOP-5.3.1-16BK1-2017-00009. pályázati számon nyilvántartott projekt rendezvénynaptár
szerinti második félév – 2021.01.01- 2021.06.30. – első negyedévében – 202.03.30-ig a
folyamatosan fent álló vírushelyzet, illetve annak 2021. évi februári súlyosbodása
következtében – a vírusjárvány és a hozzá kapcsolódó kormányrendelet és intézkedések
(kijárási korlátozás, rendezvények megtartásának tilalma és korlátozása) következtében nem
tartottuk meg a rendezvényeinket, ugyanis az Nyárlőrinc Község Önkormányzata az előre
meghatározott – közösségi jelenlétre és érintkezésre épülő – programok megvalósítását a
jáványügyi intézkedések következtében nem tartotta ezt célszerűnek. A farsangi fánk
sütőverseny, a Mozdulj meg Nyárlőrinc gyalogos túra program is áthelyezésre került,
amelyeket a 2021. április 17. és 2021. június 30. közötti időszakban szeretnénk pótolni, a
hozzájuk kapcsolódó részvételi fórumokkal és a közösségi eredmények bemutatására szolgáló
alkalmakkal együtt.
Bízunk benne, hogy a 2021. esztendő jelzett tavaszi és nyári időszaka – a vírushelyzet
enyhülése és az átoltottsági százalék növekedése – lehetőséget ad az előre megtervezett
rendezvények megtartására.
Készítette: Hajagos Csaba
Kelt.: 2021.03.26
Betlehemépítő_fotódokumentáció►ITT
Szakmai beszámoló
Közösségi akció a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése című projekt keretében
Nyárlőrinc
"A Megváltó hajléka leszek!" címmel hirdettek pályázatot
Nyárlőrinc Község Önkormányzata kreatív pályázatot hirdetett a nyárlőrinci gyermekek számára, amelynek témáját a karácsony ünnepének középpontja, Krisztus születése és annak körülményei adták. A feladat arra vonatkozott, hogy az egyes korosztályok milyen módon és eszközökkel tudják megragadni a karácsony lényegét, és azt hogyan tudják ábrázolni a rendelkezésre álló eszközök segítségével. A TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése című projekt keretében megvalósult pályázati kiírásra 7 darab pályamű érkezett, amelyek tartalmazták a rajz technikán át a legkülönbözőbb féle megoldásokat. A pályázat keretében még valódi fénnyel megvilágított, épített betlehem is készült.
A pályázati eredményhirdetést 2022. január 9-én, Vízkereszt ünnepét követően tartották a Nyárlőrinci Római Katolikus Templomban. A pályázat koordinátora, Hajagos Csaba, a Települési Értéktár Bizottságának elnöke megköszönte az Önkormányzat segítségét és közreműködését, és háláját fejezte ki a hitoktatók, a pedagógusok és a szülők támogatásáért is. A pályaműveket egy-egy 7000 Ft értékű könyvutalvánnyal díjazta az önkormányzat.
Kelt: Nyárlőrinc, 2022.01.30.
Készítette: Hajagos Csaba
Falukarácsony fotódokumentáció►ITT
Szakmai beszámoló
Közösségi akció
Nyárlőrinc
Falukarácsony, keretein belül adventi népszokások felelevenítése
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése
2021. december 19-én rendezték meg Nyárlőrincen a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése nevet viselő projekt keretein belül a szabadtéri közösségi karácsonyi rendezvényt, amelynek keretében – a Római Katolikus Templom kertjében – Nyárlőrinc Község Önkormányzata vendégül látta a község lakosságát. A rendezvényen Pénzváltó István polgármester köszöntötte a rendezvényen résztvevő lakosságot, aki adventi gondolataival a település minden lakosa számára áldott ünnepeket kívánt. Ezt követően Hajagos Csaba, a Települési Értéktár Bizottság elnöke összefoglalta a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése nevet viselő projekt keretein belül megvalósított feladatokat, amelyek közé tartozott a karácsonyi rendezvény is, majd az adventi népszokások jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az összefoglalót adventi és karácsonyi témájú fényszínház és lézershow tett emlékezetessé. A rendezvényen közel 700 fő vett részt, amelyet közös forralt bor, tea és ünnepi édesség tett még családiasabbá. A rendezvénynek teret a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése nevet viselő projekt keretein belül beszerzett sátor és paravánok adtak. A rendezvény sikeres volt, hiszen a közösségben eltöltött idő keretében formáljuk saját településünk összetartozását, utat mutatva ezzel a következő generációknak.
Nyárlőrinc, 2022.01.30.
Hajagos Csaba
szakmai vezető
Szakmai beszámoló
Közösségi eredmények bemutatás a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése című projekt keretében
Nyárlőrinc
A TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00009-es kódszámú „Tiszaalpár-Lakitelek-Nyárlőrinc közösségfejlesztése című projekt keretében megvalósult pályázati kiírás szerinti közösségi eredmények bemutatása, amelynek felülete – a COVID-19 járvány kockázati tényezőit szem előtt tartva – a Nyárlőrinc településen megjelenő faluújság, a Nyárlőrinci Hírmondó januári száma volt. A megjelent cikkben Hajagos Csaba projektvezető, a Települési Értéktár Bizottság vezetője részletezte a megvalósult programokat, bemutatta azok eredményeit. A Falukarácsony egyben adventi népszokások felelevenítése nevet viselőt rendezvényt a Betlehemépítő verseny követte, amelyet ajándékokkal díjazott a zsűri, majd a pályamunkákból kiállítást rendeztek a Római Katolikus Templomban.
Kelt: Nyárlőrinc, 2022.01.30.
Készítette: Hajagos Csaba